A „kilencek” vs. Lefebvre érsek

Az alábbiakban olvasható egy rövid összefoglaló azokról a teológiai kérdésekről, amik végül ahhoz vezettek, hogy 1983-ban kilenc amerikai pap illetve papnövendék (közöttük a mai Sanborn püspök úr is) elhagyta az SSPX-et. Az SSPX által terjesztett verzió szerint a szakítás fő oka az volt, hogy ezek a papok szedevakantisták voltak (azaz nem ismerték el a zsinat utáni pápákat érvényes katolikus pápáknak), de a valóságban a szakítás elsősorban nem ezen, hanem néhány konkrét gyakorlati kérdésen múlott. Ezeket szeretnénk itt röviden összefoglalni.

Kétséges érvényességű papok

Lefebvre érseknek (az SSPX több korai vezető személyiségével együtt) az volt a véleménye, hogy az 1968-ban bevezetett papszentelési rítus, illetve az 1969-ben bevezetett püspökszentelési rítus érvényessége kérdéses. Ennek megfelelően, az SSPX-ben eredetileg az volt a bevett gyakorlat, hogy amikor korábbi egyházmegyés papok (akiket az új rítus szerint szenteltek fel) az SSPX-hez csatlakoztak, akkor feltételesen újraszentelték őket, hogy ezzel kizárjanak bármiféle kétséget az érvényességükkel kapcsolatban. Viszont a ’80-as évek elején hozzájuk átlépett új papokkal kapcsolatban azonban számos esetben már nem alkalmazták következesen ezt a gyakorlatot, és ezzel akaratlanul is kitették a híveket annak a veszélynek, hogy esetleg érvénytelen szentségekhez járulnak. (Mint később kiderült, ennek valószínűleg az volt az oka, hogy akkoriban Lefebvre érsek a színfalak mögött éppen tárgyalásokat folytatott Rómával a kibékülésről, amire szerinte nyilván rossz hatással lett volna az, ha közben következetesen képviselik azt az álláspontot, hogy az általuk kiszolgáltatott szentségek érvényessége kétséges.)

Az 1962-es liturgia

A hagyományhű közösségek eleinte nem követtek egységes gyakorlatot abban, hogy a liturgiának pontosan melyik változatát használták. Voltak, akik az 1955. előtti, eredeti verziót használták (amit még nem érintett meg a modernizálás szele), és voltak, akik az 1962-es verziót, illetve voltak, akik ezeknek mindenféle keverékeit, esetleg helyi szokásokkal kiegészítve. Az SSPX a ’70-es években elfogadta ezt a gyakorlatot, de a ’80-as évek elején Lefebvre érsek úgy döntött, hogy az SSPX-ben mostantól kezdve csak az 1962-es változatot fogja megtűrni. (Mint később kiderült, ez is annak volt „köszönhető”, hogy közben a háttérben tárgyalásokat folytatott Ratzinger bíborossal és II. János Pállal, és ezeken a tárgyalásokon a ’62-es verzió használatát kérte tőlük.)

A papok hirtelen elbocsátásának gyakorlata

Azokat a papokat, akikkel nézeteltérése alakult ki, Lefebvre érsek rendszeresen se szó, se beszéd az utcára tette, tekintet nélkül arra, hogy az illetőnek maradt-e bármiféle megélhetése. Ez a gyakorlat (amellett, hogy embertelen) egyértelműen ütközött a kánonjoggal is, de Lefebvre érsek mégis rendszeresen ezzel fenyegette illetve büntette a vele szövetségben tevékenykedő papokat.

A tanítóhivatal szerepében történő tetszelgés

Lefebvre érsek úgy lépett fel a különböző vitatott teológiai kérdések kapcsán (pl. az új mise érvényessége, a pápai trón státusza, stb.), mintha ő testesítené meg a tanítóhivatalt, és ezért fel lenne jogosítva arra, hogy a szövetségeseitől megkövetelje, hogy azok kérdés és kritika nélkül alávessék a véleményüket az övének. Holott valójában semmiféle tanítóhivatali jogosultsággal nem rendelkezett, és eleve nem is rendelkezhetett, hiszen ez egyedül az Egyház hivatalos tanítóhivatalának joga.

Az SSPX iránti hűség mindenek felett

Lefebvre érsek és az SSPX vezetése a gyakorlatban egyenlőségjelet tettek a feléjük (illetve az ő álláspontjaik felé mutatott hűség), és az Egyház iránti hűség közé.

Sok más pap viszont egyszerűen csak a Katolikus Egyházhoz akart hű maradni; számukra az SSPX csak egy eszköz volt ennek a célnak az elérésére, nem egy önmagáért való cél. Ez állandó konfliktusokhoz vezetett.

A zsinati egyházban kimondott házassági érvénytelenségek kritika nélküli elfogadása

A zsinati egyházban rendkívül fellazult a fegyelem többek között azzal kapcsolatban is, hogy mennyire alaposan vizsgálják meg azokat az eseteket, amikor hívek házasságok érvénytelenségének kimondását kérik az egyházi bíróságoktól. Sajnos bevett gyakorlattá vált, hogy „szellemi éretlenségre” és hasonló kifogásokra hivatkozva mondják ki házasságok érvénytelenségét, és ezzel olyan újabb házasságokat hagynak jóvá, amikben a felek valójában házasságtörésben élnek. Ez a kérdés teljesen világos volt a ’80-as években élő hagyományhű katolikus hívek és papok számára.

’83-ban kiderült, hogy az egyik hagyományhű közösség egyik prominens laikus tagja egy ilyen új házasságban él. Az ebből kialakuló vitában Lefebvre érsek arra az álláspontra helyezkedett, hogy bármi is van, el kell fogadnunk az Egyház ezzel kapcsolatos döntéseit; még akkor is, ha egyébként tudjuk, hogy sajnos manapság túl könnyen kimondják az érvénytelenséget. Úgyhogy maradjon csak minden a régiben, a felek éljenek tovább együtt „házasságban”, és járuljanak nyugodtan szentségekhez.

(Mint utóbb kiderült, ennek az oka szintén Lefebvre érseknek a Rómával a színfalak mögötti tárgyalásaiban keresendő: az érsek világosan látta, hogy Róma nyilván nem fogja az SSPX-et „elismerni”, ha az SSPX közben nem ismeri el az ő házassági bíróságaik döntéseit.)

Mivel itt a házasság felbonthatatlansága, illetve a szentségek méltó kiszolgáltatása került veszélybe, ezt a gyakorlatot már végképp nem vette be az elvhűbb amerikai papok gyomra.

Összefoglaló

A fenti kérdések vezettek oda, hogy 1983-ban Clarence Kelly (az északkeleti régió vezetője), Donald J. Sanborn (az SSPX szeminárium rektora), Daniel L. Dolan, Anthony Cekada, William W. Jenkins, Joseph F. Collins, Eugene R. Berry, Thomas Zapp, és Martin Skierka atyák szakítottak az SSPX-xel. (Egy részük önként távozott, más részüket kizárták.)

Az akkor távozó kilenc pap közül hatan azóta is együtt dolgoznak, és tulajdonképpen ők alkotják az egyik legfontosabb amerikai szedevakantista csoport gerincét. (Az ő egyik vezetőjük Sanborn püspök úr.) Mára már Amerika-szerte az SSPX-től független, saját plébániáik vannak, saját szemináriumot üzemeltetnek, stb. Az évek során (részben az SSPX-ben szerzett rossz tapasztalataik, részben későbbi feszültségek miatt) úgy döntöttek, hogy jobban járnak, ha inkább nem alakítanak újabb világméretű hierarchikus szervezetet, amilyen az SSPX volt, hanem csak laza szövetséget alkotnak, de hatásuk ettől függetlenül jelentős.

Az utóbbi években, ahogy az SSPX és Róma között folyó tárgyalások újra olyan szakaszba jutottak, hogy a megegyezés elérhető közelségbe került, az SSPX ismét a szakadás szélére került, hiszen az SSPX-es papok egy része (akik még legalább valamennyire emlékeznek arra, hogy miről is volt szó eredetileg) nem kér a zsinati egyházból. Ezért mostanában újra sok pap elhagyta az SSPX-et, és közülük sokan komolyan tanulmányozni kezdték azokat a problémákat, amik az SSPX krízisét okozták, most is és már korábban is. Ezek közül az SSPX árnyékából frissen kilépett papok közül sokan arra a következtetésre jutottak, illetve jutnak, hogy igazából azoknak volt igazuk, akik már ’83-ban szakítottak Lefebvre érsekkel, illetve a szervezetével. Ebben egyébként Bergogliónak, „Ferenc pápának” is nagy szerepe van, aki „áldásos” működésével napról napra egyre világosabban megmutatja, hogy miféle feloldhatatlan ellentmondást okoz az, ha valaki úgy szeretné megőrizni a katolikus hitet, hogy közben továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a zsinat utáni pápákat érvényes katolikus pápáknak tekintse. (Szándékosan figyelmen kívül hagyva eközben az ez ellen szóló teológiai bizonyítékok és érvelések tömkelegét.)

Ezért ezen papok tapasztalata és tudása, ami miatt évtizedekkel megelőzték társaik nagy részét, ma egyre fontosabb.

További anyagok

A levél, amit “a kilencek” ’83-ban Lefebvre érseknek írtak, és ami végül a végső szakításhoz vezetett
Egy összefoglaló az ügyről, ami az előzményeket és következményeket is tárgyalja, Cekada atya tollából
Egy másik összefoglaló az ügyről, Sanborn püspök úr tollából
Egy interjú, ahol az érintett papok közül három 30 év távlatából tekint vissza az eseményekre

	Mennyek Királynéja Kápolna

Bemutatkozás Bevezető Kulcskérdések Prédikációk Letölthető anyagok Időpontok Kapcsolat		A „kilencek” vs. Lefebvre érsek Az alábbiakban olvasható egy rövid összefoglaló azokról a teológiai kérdésekről, amik végül ahhoz vezettek, hogy 1983-ban kilenc amerikai pap illetve papnövendék (közöttük a mai Sanborn püspök úr is) elhagyta az SSPX-et. Az SSPX által terjesztett verzió szerint a szakítás fő oka az volt, hogy ezek a papok szedevakantisták voltak (azaz nem ismerték el a zsinat utáni pápákat érvényes katolikus pápáknak), de a valóságban a szakítás elsősorban nem ezen, hanem néhány konkrét gyakorlati kérdésen múlott. Ezeket szeretnénk itt röviden összefoglalni. Kétséges érvényességű papok Lefebvre érseknek (az SSPX több korai vezető személyiségével együtt) az volt a véleménye, hogy az 1968-ban bevezetett papszentelési rítus, illetve az 1969-ben bevezetett püspökszentelési rítus érvényessége kérdéses. Ennek megfelelően, az SSPX-ben eredetileg az volt a bevett gyakorlat, hogy amikor korábbi egyházmegyés papok (akiket az új rítus szerint szenteltek fel) az SSPX-hez csatlakoztak, akkor feltételesen újraszentelték őket, hogy ezzel kizárjanak bármiféle kétséget az érvényességükkel kapcsolatban. Viszont a ’80-as évek elején hozzájuk átlépett új papokkal kapcsolatban azonban számos esetben már nem alkalmazták következesen ezt a gyakorlatot, és ezzel akaratlanul is kitették a híveket annak a veszélynek, hogy esetleg érvénytelen szentségekhez járulnak. (Mint később kiderült, ennek valószínűleg az volt az oka, hogy akkoriban Lefebvre érsek a színfalak mögött éppen tárgyalásokat folytatott Rómával a kibékülésről, amire szerinte nyilván rossz hatással lett volna az, ha közben következetesen képviselik azt az álláspontot, hogy az általuk kiszolgáltatott szentségek érvényessége kétséges.) Az 1962-es liturgia A hagyományhű közösségek eleinte nem követtek egységes gyakorlatot abban, hogy a liturgiának pontosan melyik változatát használták. Voltak, akik az 1955. előtti, eredeti verziót használták (amit még nem érintett meg a modernizálás szele), és voltak, akik az 1962-es verziót, illetve voltak, akik ezeknek mindenféle keverékeit, esetleg helyi szokásokkal kiegészítve. Az SSPX a ’70-es években elfogadta ezt a gyakorlatot, de a ’80-as évek elején Lefebvre érsek úgy döntött, hogy az SSPX-ben mostantól kezdve csak az 1962-es változatot fogja megtűrni. (Mint később kiderült, ez is annak volt „köszönhető”, hogy közben a háttérben tárgyalásokat folytatott Ratzinger bíborossal és II. János Pállal, és ezeken a tárgyalásokon a ’62-es verzió használatát kérte tőlük.) A papok hirtelen elbocsátásának gyakorlata Azokat a papokat, akikkel nézeteltérése alakult ki, Lefebvre érsek rendszeresen se szó, se beszéd az utcára tette, tekintet nélkül arra, hogy az illetőnek maradt-e bármiféle megélhetése. Ez a gyakorlat (amellett, hogy embertelen) egyértelműen ütközött a kánonjoggal is, de Lefebvre érsek mégis rendszeresen ezzel fenyegette illetve büntette a vele szövetségben tevékenykedő papokat. A tanítóhivatal szerepében történő tetszelgés Lefebvre érsek úgy lépett fel a különböző vitatott teológiai kérdések kapcsán (pl. az új mise érvényessége, a pápai trón státusza, stb.), mintha ő testesítené meg a tanítóhivatalt, és ezért fel lenne jogosítva arra, hogy a szövetségeseitől megkövetelje, hogy azok kérdés és kritika nélkül alávessék a véleményüket az övének. Holott valójában semmiféle tanítóhivatali jogosultsággal nem rendelkezett, és eleve nem is rendelkezhetett, hiszen ez egyedül az Egyház hivatalos tanítóhivatalának joga. Az SSPX iránti hűség mindenek felett Lefebvre érsek és az SSPX vezetése a gyakorlatban egyenlőségjelet tettek a feléjük (illetve az ő álláspontjaik felé mutatott hűség), és az Egyház iránti hűség közé. Sok más pap viszont egyszerűen csak a Katolikus Egyházhoz akart hű maradni; számukra az SSPX csak egy eszköz volt ennek a célnak az elérésére, nem egy önmagáért való cél. Ez állandó konfliktusokhoz vezetett. A zsinati egyházban kimondott házassági érvénytelenségek kritika nélküli elfogadása A zsinati egyházban rendkívül fellazult a fegyelem többek között azzal kapcsolatban is, hogy mennyire alaposan vizsgálják meg azokat az eseteket, amikor hívek házasságok érvénytelenségének kimondását kérik az egyházi bíróságoktól. Sajnos bevett gyakorlattá vált, hogy „szellemi éretlenségre” és hasonló kifogásokra hivatkozva mondják ki házasságok érvénytelenségét, és ezzel olyan újabb házasságokat hagynak jóvá, amikben a felek valójában házasságtörésben élnek. Ez a kérdés teljesen világos volt a ’80-as években élő hagyományhű katolikus hívek és papok számára. ’83-ban kiderült, hogy az egyik hagyományhű közösség egyik prominens laikus tagja egy ilyen új házasságban él. Az ebből kialakuló vitában Lefebvre érsek arra az álláspontra helyezkedett, hogy bármi is van, el kell fogadnunk az Egyház ezzel kapcsolatos döntéseit; még akkor is, ha egyébként tudjuk, hogy sajnos manapság túl könnyen kimondják az érvénytelenséget. Úgyhogy maradjon csak minden a régiben, a felek éljenek tovább együtt „házasságban”, és járuljanak nyugodtan szentségekhez. (Mint utóbb kiderült, ennek az oka szintén Lefebvre érseknek a Rómával a színfalak mögötti tárgyalásaiban keresendő: az érsek világosan látta, hogy Róma nyilván nem fogja az SSPX-et „elismerni”, ha az SSPX közben nem ismeri el az ő házassági bíróságaik döntéseit.) Mivel itt a házasság felbonthatatlansága, illetve a szentségek méltó kiszolgáltatása került veszélybe, ezt a gyakorlatot már végképp nem vette be az elvhűbb amerikai papok gyomra. Összefoglaló A fenti kérdések vezettek oda, hogy 1983-ban Clarence Kelly (az északkeleti régió vezetője), Donald J. Sanborn (az SSPX szeminárium rektora), Daniel L. Dolan, Anthony Cekada, William W. Jenkins, Joseph F. Collins, Eugene R. Berry, Thomas Zapp, és Martin Skierka atyák szakítottak az SSPX-xel. (Egy részük önként távozott, más részüket kizárták.) Az akkor távozó kilenc pap közül hatan azóta is együtt dolgoznak, és tulajdonképpen ők alkotják az egyik legfontosabb amerikai szedevakantista csoport gerincét. (Az ő egyik vezetőjük Sanborn püspök úr.) Mára már Amerika-szerte az SSPX-től független, saját plébániáik vannak, saját szemináriumot üzemeltetnek, stb. Az évek során (részben az SSPX-ben szerzett rossz tapasztalataik, részben későbbi feszültségek miatt) úgy döntöttek, hogy jobban járnak, ha inkább nem alakítanak újabb világméretű hierarchikus szervezetet, amilyen az SSPX volt, hanem csak laza szövetséget alkotnak, de hatásuk ettől függetlenül jelentős. Az utóbbi években, ahogy az SSPX és Róma között folyó tárgyalások újra olyan szakaszba jutottak, hogy a megegyezés elérhető közelségbe került, az SSPX ismét a szakadás szélére került, hiszen az SSPX-es papok egy része (akik még legalább valamennyire emlékeznek arra, hogy miről is volt szó eredetileg) nem kér a zsinati egyházból. Ezért mostanában újra sok pap elhagyta az SSPX-et, és közülük sokan komolyan tanulmányozni kezdték azokat a problémákat, amik az SSPX krízisét okozták, most is és már korábban is. Ezek közül az SSPX árnyékából frissen kilépett papok közül sokan arra a következtetésre jutottak, illetve jutnak, hogy igazából azoknak volt igazuk, akik már ’83-ban szakítottak Lefebvre érsekkel, illetve a szervezetével. Ebben egyébként Bergogliónak, „Ferenc pápának” is nagy szerepe van, aki „áldásos” működésével napról napra egyre világosabban megmutatja, hogy miféle feloldhatatlan ellentmondást okoz az, ha valaki úgy szeretné megőrizni a katolikus hitet, hogy közben továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a zsinat utáni pápákat érvényes katolikus pápáknak tekintse. (Szándékosan figyelmen kívül hagyva eközben az ez ellen szóló teológiai bizonyítékok és érvelések tömkelegét.) Ezért ezen papok tapasztalata és tudása, ami miatt évtizedekkel megelőzték társaik nagy részét, ma egyre fontosabb. További anyagok A levél, amit “a kilencek” ’83-ban Lefebvre érseknek írtak, és ami végül a végső szakításhoz vezetett Egy összefoglaló az ügyről, ami az előzményeket és következményeket is tárgyalja, Cekada atya tollából Egy másik összefoglaló az ügyről, Sanborn püspök úr tollából Egy interjú, ahol az érintett papok közül három 30 év távlatából tekint vissza az eseményekre	Regina cæli, ora pro nobis Deum! Mennyek Királynéja, könyörögj érettünk Istenhez!